Ugrás a tartalomra

Családi vízitúra gyerekeknek

Egyedül tudsz be és kiszállni, és tudod hogy kell irányítani síkvízi körülmények között.

Nagymaros

Egyik kedvenc túra helyszínünk, ahol hazánk egyik legszebb (ha nem a legszebb...) kilátása tárul elénk. Nagymarosról indulva csodás kilátást nyújt számunkra a Szentendrei-sziget csúcsa és a túlparton Visegrád városa fölé tornyosuló hegy és a tetején koronaként ékeskedő Visegrádi fellegvár, mely túránk során szinte végig a látóterünkben lesz. Ha a társaság szeretné kiszállunk majd egy kicsit Szigetcsúcson, vagy ha a vízállás engedi, akkor az összes is eldugott ösvényét végigevezhetjük a Marosi mellék ágrendszernek. Amiben biztosak lehettek, hogy ide még vissza akartok majd jönni! :)

Göd

A biztonság a vízen még fontosabb mint a szárazföldön, mivel egy számunkra idegen közegben mozgunk, ahol jóval kiszolgáltatottabbak vagyunk, tengeren pedig az időjárás további nehézségeket, veszélyeket tartogathat. Biztonságtechnikai tanfolyamunk első alkalmán megtanuljuk, hogyan szabaduljunk beborulás után a kajakunkból és azt is, hogy tudjuk társunkat kimenteni a vízből 1 perc alatt kiszállás vagy partraszállás nélkül.

Göd

Az eszkimó forduló elsajátításával új dimenziókat érhetsz el a kajakozásban, mivel többet már nem kell tartanod a vízbe borulástól. Természetesen nem 1-3 alkalom alatt leszel profi, de az ügyesebbek már az első alkalommal is meg tudnak egyet csinálni, majd még 1-2 alkalom elég arra, hogy a jó idő beálltával már szabadba sík vízen egyedül is tudd gyakorolni!

Szob

Pilismarót és a Szobi Duna szakasz nyáron is magával ragadó túrahelyszín, ahol hosszú órákat lehet eltölteni a vízen, de télen maga a nyugalom paradicsoma, ahol a tükör víz szinte alap. A pilismaróti öböl nyugodt vize kellemes evezős terep télen is, mivel itt még a télen amúgy ritkán fújó szél is ritkán fúj. Tarts velünk és éld át a természet és a téli evezések nyújtotta nyugalmat, mivel ilyenkor tényleg csak mi vagyunk a vízen.

Göd

Ezen a lecsurgós túrán Felsőgöd és Újpest között evezünk egyet a naplementében. Mivel a sodrással haladunk, nem kell nehéz túrára számítanod. A túra során elhaladunk a gödi Homoksziget mellett, majd Dunakeszin a Szürkő-szigetet megkerülve lecsurgunk a naplementében a Megyeri-híd alatt a kiszállóhoz.

Göd

Az eszkimó forduló elsajátításával új dimenziókat érhetsz el a kajakozásban, mivel többet már nem kell tartanod a vízbe borulástól. Természetesen nem 1-3 alkalom alatt leszel profi, de az ügyesebbek már az első alkalommal is meg tudnak egyet csinálni, majd még 1-2 alkalom elég arra, hogy a jó idő beálltával már szabadba sík vízen egyedül is tudd gyakorolni!

Göd

A biztonság a vízen még fontosabb mint a szárazföldön, mivel egy számunkra idegen közegben mozgunk, ahol jóval kiszolgáltatottabbak vagyunk, tengeren pedig az időjárás további nehézségeket, veszélyeket tartogathat. Biztonságtechnikai tanfolyamunk első alkalmán megtanuljuk, hogyan szabaduljunk beborulás után a kajakunkból és azt is, hogy tudjuk társunkat kimenteni a vízből 1 perc alatt kiszállás vagy partraszállás nélkül.

Göd

A biztonság a vízen még fontosabb mint a szárazföldön, mivel egy számunkra idegen közegben mozgunk, ahol jóval kiszolgáltatottabbak vagyunk, tengeren pedig az időjárás további nehézségeket, veszélyeket tartogathat. Biztonságtechnikai tanfolyamunk első alkalmán megtanuljuk, hogyan szabaduljunk beborulás után a kajakunkból és azt is, hogy tudjuk társunkat kimenteni a vízből 1 perc alatt kiszállás vagy partraszállás nélkül.

Kiskunlacháza

Ha szálltál már vízre a Ráckevei-Soroksári Dunán, akkor tudod, hogy a természet közelsége és a lerekesztett Duna ág vízének nyugalma még nyáron is különleges kölcsönöz, télen viszont olyan, mintha egy kihalt, vagy legalább is emberek által elhagyott vízre csöppennénk. Se csónakok, se emberek a parton, csak a vízi madarak és az evezősök vannak ilyenkor a természetnek ezen a csodás piciny részén. Merülj el a csendben és fedezd fel a téli RSD adta nyugalmat ezen a fantasztikus túrán.

Szob

Az Ipoly hazánk egyik legvadregényesebb vízterülete, mely nem csak nyáron hanem télen is csodaszép. A mostani enyhe tereken még a növényzet egy része is zöld marad, és a környéken élő vízparti és erdei állatok ilyenkor táplálkozni és inni is lejönnek napközben, így gyakran találkozunk a hódok és nutriák mellett, őzekkel, nyulakkal, szarvasokkal és vaddisznókkal is, nem beszélve az Ipoly változatos madárvilágáról. Nyugodt és nem megerőltető túrára számíthattok, melyen végig szinte csak az evezőnk által keltett zaj hallható.

Göd

Biztonságtechnikai tengeri kajak kajak oktatásunk második alkalmán a támaszkodásoké a fő szerep. Az evezős támasztások elsajátítása segít, hogy sík vizeken többet soha ne borulj be, bármilyen instabil pozícióba is kerültél épp kajakoddal az eveződdel megfelelő technikával a vízre támaszkodva szinte biztosan stabilizálhatod magad és így mindig szárazon maradsz, tengeren és vadvízen pedig elengedhetetlen szükséglet, hogy ha mindig a víz felett szeretnél maradni! :)

Feliratkozás a következőre: Kezdő tudás a választott vízitúra eszközzel.