Gyakorló túra
Gyakorló kajak és kenu túráinkat azok számára találtuk ki, akik már tudnak kajakozni, vagy elvégeztek egy kezdő oktatást és most szeretnék csiszolgatni tudásukat és még magabiztosabban evezni a választott hajónemet. Aki még sosem evezett semmivel, vagy csak nagyon régen egyszer egy tükörsima tavon, azoknak előbb az Oktatásaink -at ajánljuk ahol elsajátíthatják az alapokat! Ezeken a gyakorló túrákon nincs alap szintű oktatás, a résztvevők egyedül tudnak ki és beszállni és sodrással szemben is eveztek már. A túra folyamán jellemzően többször is evezünk majd erős sodrásban és összevissza áromló vizeken is, természetesen mindig a túra nehézségi szintjéhez illőn.
Ipoly Csodáinak Felfedezése - kajakkal vagy kenuval
Az Ipoly folyón gyorsabb és lassabb szakaszok váltogatják egymás, de jellemzően elmondható, hogy tényleges evezésre csak a torkolat előtti néhány kilométeren lesz szükség egész addig jó tempóban visz
Kalandozás a Dunán frissítő kiszállásokkal sütögetéssel
Egy igazán laza hangulatú, élményekkel teli vízitúrára hívunk, ahol az evezés öröme találkozik a víz parti kikapcsolódással. Ez a program nem a teljesítményről, hanem a közös élményekről, a természet
Nagymarosi szigetkerülgetős kenu túra
Tedd élményekben gazdaggá a napodat és evezd körbe velünk Nagymaros legizgalmasabb dunai szakaszait könnyeden evezgetve a mellék, és holtágakban kettő órás rövid túránkon, ahol az evezés ala
Nagymaros - Kisoroszi vízben csobbanós kenu túra
Tedd élményekben gazdaggá a napodat és evezd körbe velünk Nagymaros legizgalmasabb dunai szakaszait négy órás kezdő túránkon. Fürdőzz egyet Szigetcsúcson, vagy csak pihenj a parton a Visegrá
Kezdő gyakorló kajak, vagy kenu túra naplementével
A kezdő evezősöknek szánt gyakorló túrát azoknak ajánljuk, akik már tudnak evezni egy kicsit, de fejlődni szeretnének. A túravezető segít evezéstechnikátok javításában és a vízismeret fejlesztésében,
Angyali sziget csodáinak felfedezése - tekergős vízi tanösvény
Ráckeve a Duna egyik rejtett gyöngyszeme, ahol a nyugodt, tükörsima víz és az érintetlen természeti környezet különleges hangulatot teremt. Itt nincs sodrás és a vízszint is állandó, így zavartalanul
Angyali-sziget kerülő élménytúra – Ráckeve rejtett kincsei
Ráckeve a Duna egyik legkülönlegesebb, szinte érintetlen hangulatú szakasza, ahol a nyugodt, sodrásmentes víz és az állandó vízszint tökéletes feltételeket teremt a zavartalan evezéshez. A környék gaz
Könnyed vízitúra Szigetcsépi indulással - nádasok labirintusában
Kóstolj bele az evezés élményébe egy igazán különleges, nyugodt vízi világban! Kedvcsináló túránk során már az indulás előtt megkapod azt az alap oktatást, amivel magabiztosan végigevezheted az útvona
Nádasok és vízi ösvények – 3 órás élménytúra Szigetcsépről
Kóstolj bele az evezés élményébe egy igazán különleges, nyugodt vízi világban! Kedvcsináló túránk során már az indulás előtt megkapod azt az alap oktatást, amivel magabiztosan végigevezheted az útvona
Ősi tájak, ikonikus látványok - Tát - Esztergom lecsurgás
A Tát mellett található szigetcsoport egy igazi időutazás a Duna ősi világába. Ez a természetvédelmi terület megőrizte természetes formáját: nem szabályozták, így itt valóban az érintetlen dunai táj f
Czuczorsziget kerülő vízitúra – kaland kis vízi ösvényeken
Dunaharaszti a Ráckevei–Soroksári Duna egy csodás környéke, melyet nem szabad kihagyni. Egymást érik a kis szigetek, mellékágak és nádlabirintusok, miközben a vízimadarak széles tárházával is találkoz
Czuczorsziget kaland – hosszabb, 3 órás vízitúra rejtett útvonalakkal
Dunaharaszti a Ráckevei–Soroksári Duna egyik legizgalmasabb szakasza, ahol egymást követik a kis szigetek, mellékágak és sűrű nádlabirintusok. A környék gazdag élővilága különösen közelről figyelhető
Vadvízi Rafting a Salzach folyón – Osztrák Alpok
Van egy hely, ahol a víz még tiszta és iható. Ahol nem lassú, barna szalagként folyik, hanem él: robajlik, örvénylik, és millió év alatt simára csiszolt sziklák között zúdul le a hegyről. Ez a Salzach
Nagymaros - Göd lecsurgós élménytúra
Ezen a túrán Nagymaros és Göd(Felsőgöd) között feltérképezzük, és beevezzük az összes fellelhető és evezhető eldugott kis holtágat. Mivel a sodrással haladunk ezért nem kell nehéz túrára számítan
A Varázslatos Ipoly kajakkal télen
Az Ipoly hazánk egyik legvadregényesebb vízterülete, mely nem csak nyáron hanem télen is csodaszép. A mostani enyhe tereken még a növényzet egy része is zöld marad, és a környéken élő vízparti és erde
Téli kajaktúra a Ráckevei-Soroksári Dunán
Ha jártál már a Ráckevei-Soroksári Dunán, akkor tudod, hogy a természet közelsége és a lerekesztett Dunaág vízének nyugalma még nyáron is különleges kölcsönöz, télen viszont olyan, mintha egy kihalt,
Szob - Pilismaróti öböl téli kajaktúra
Pilismarót és a Szobi Duna szakasz nyáron is magával ragadó túrahelyszín, ahol hosszú órákat lehet eltölteni a vízen, de télen maga a nyugalom paradicsoma, ahol a tükör víz szinte alap. A pilismaróti
Tükörvizes Kajakos lecsurgó túra Verőcéről
Találkozz Ybl Miklós egyik remekművével és akár vele személyesen is Verőcén, ahonnan ez a túra indul! Fedezd fel velünk a Dunakanyar alsó lélegzetelállító szépségű szakaszát télen is, mikor a csend és
Szigetcsúcs + Visegrádi Fellegvár kajaktúra
Egyik kedvenc túra helyszínünk, ahol hazánk egyik legszebb (ha nem a legszebb...) kilátása tárul elénk. Nagymarosról indulva csodás kilátást nyújt számunkra a Szentendrei-sziget csúcsa és a túlparton
A Dunakanyar Kapujának Felfedezése Naplementében
Gödről, a Dunakanyar Kapujából indulunk Vác felé, ahol már néhány 100 méter után érintetlen vadregényes, erdős vízpart és elbűvölő öblök fogadnak minket. Nagyjából 6 km-t haladunk sodrással szemben a
2026 első naplementéjén koccintsunk egy evezésben gazdag új évre!
A mondás úgy tartja: Azt fogod csinálni egész évben, amit az év első napján csinálsz... Tavaly mi a vízen voltunk és el kell mondanom, hogy nekünk bejött! Egész nyáron a jó levegőn voltunk,
Őszi Kalandozás a Dunán frissítő kiszállásokkal sütögetéssel
Indulás és érkezés: GödTúránk során Vác felé evezünk kiszállunk a sződligeti szabad-strandon, ahol fürdeni is lehet és piknikezni is. Felfelé a legkönnyebben evezhető szakaszon halad utunk majd a pihe
Ingyenes naplementés sup túra - Göd
Kedves Vízitúra Jogosítvány tulajdonosos!Te már tudod, milyen érzés a vízen evezni – most itt a lehetőség, hogy újra átéld, ráadásul ingyenesen, baráti társaságban, a jól ismert Duna-parti Csónakháztó
Ingyenes naplementés kenu túra - Göd
Kedves Vízitúra Jogosítvány tulajdonosos!Te már tudod, milyen érzés a vízen evezni – most itt a lehetőség, hogy újra átéld, ráadásul ingyenesen, baráti társaságban, a jól ismert Duna-parti Csónakháztó
