Lecsurgós túra
A lecsurgós kajak, kenu és sup túrák időtartama nagyon változó lehet (2 órától akár több nap is), mivel a túra hossza attól függ, mennyire északról indulunk és meddig szeretnénk lecsurogni. Alacsony fizikai megterheléssel járó lazítós program, mivel a sodrás alapból menetirányba viszi a hajókat, csak akkor kell evezni ha szeretnénk és akkor is könnyű. Útközben számos csodás partszakasz , holtág, sziget és homokpad található ahol megállhatunk pihenni nézelődni, strandolni. Élményekkel teli látványos kikapcsolódás, akár idősebbeknek vagy kisgyermekes családoknak is.
Karácsonyi lecsurgós evezés a Megyeri-híd karácsonyfái alatt
Ezen a lecsurgós túrán Felsőgöd és Újpest között evezünk egyet és megnézzük vízről a Megyeri-híd karácsonyi díszeit. Mivel a sodrással haladunk ezért nem kell nehéz túrára számítanod. A túra során elhaladunk a gödi Homoksziget mellett, majd Dunakeszin a Szürkő- szigetet megkerülve lecsurgunk a naplementében a Megyeri-hídhoz, majd Újpesten lesz a kiszállónk az Üdülő soron.
Fedezd fel velünk a Dunakanyar legszebb helyeit kajakkal, vagy kenuval rövid lecsurgós túránkon!
Göd
Jósika utca 16 Duna-parti Csónakház (Bocskai utca végénél balra a gáttal szemben)
Magyarország
Bakancslistás Szentendrei - Dunaág lecsurgós élményevezés
Ezen a túrán Nagymaros és Budakalász között beevezzük a Szentendrei - Dunaágat, ahol rengeteg kisebb, nagyobb szigetet is felfedezünk, többek között a Madár-szigetet, Papszigetet és a Lupa szigetet. Mivel a sodrással haladunk ezért nem kell nehéz túrára számítanod, viszont most arra nem lesz időnk, hogy étteremben ebédeljünk, így mindenképp hozz magaddal enni - innivalót erre a napra!
A vízitúrán a Visegrádi-várral szemben Nagymarosról indulunk és átevezünk Szigetcsúcsra és onnan csorgunk le Budaklászig, ahol a Megyeri-híd lábánál lesz a kiszállónk.
Nagymaros
Váci út 53. Duna-parton a sólya pályáról
Magyarország
Őszilombos Nagymaros - Göd mindent bele élményevezős, lecsurgós vízitúra :)
Ezen a túrán Nagymaros és Göd(Felsőgöd) között feltérképezzük, és beevezzük az összes fellelhető és evezhető eldugott kis holtágat. Mivel a sodrással haladunk ezért nem kell nehéz túrára számítanod, viszont a túlpartra átevezésre igen, hiszen hol a jobb, hol a bal parton evezünk és csorgunk lefelé.
Többször kiszállunk pihenni is, hogy kipihenten induljunk tovább a túra során a következő felfedezendő kivételesen szép érintetlen szigetecske, vagy holtág felé, melyek természeti kincsekben igen gazdagok.
Nagymaros
Váci út 53. Duna-parton a sólya pályáról
Magyarország
Nagymaros - Göd mindent bele élményevezős, lecsurgós túra :)
Ezen a túrán Nagymaros és Göd(Felsőgöd) között feltérképezzük, és beevezzük az összes fellelhető és evezhető az év folyamán nem sokszor élvezhető eldugott kis holtágat. Mivel a sodrással haladunk ezért nem kell nehéz túrára számítanod, viszont a túlpartra átevezésre igen, hiszen hol a jobb, hol a bal parton evezünk és csorgunk lefelé.
Többször kiszállunk pihenni is, hogy kipihenten induljunk tovább a túra során a következő felfedezendő kivételesen szép érintetlen szigetecske, vagy holtág felé, melyek természeti kincsekben igen gazdagok.
Nagymaros
Váci út 53. Duna-parton a sólya pályáról
Magyarország
3. Bakancslistás Vízitúra - Ipoly / Garam lecsorgás ->2 napos túra
Mit is jelent a Bakancslistás Vízitúra Sorozat?!
Felpakolunk 4 darab 3 személyes extra stabil (RTM) kenut, 2 darab 2 személyes tengeri túrakajakot, és 4 darab 1 személyes tengeri túrakajakot, melyekkel bejárjuk Magyarország legszebb, legeldugottabb, legvadregényesebb vízfelületeit egy 16 hétvégés túra sorozat keretében.
Minden Bakancslistás túra évente egyszer kerül megrendezésre!
További bakancslistás túrákért kattints IDE!
https://goo.gl/maps/vdEdPv3dwYFDKBTz7
Zselíz
Szlovákia
2. Bakancslistás Vízitúra: Dunakanyar csodái ->2 napos túra
Mit is jelent a Bakancslistás Vízitúra Sorozat?!
Felpakolunk 4 darab 3 személyes extra stabil kenut, 2 darab 2 személyes tengeri túrakajakot, és 4 darab 1 személyes tengeri túrakajakot, melyekkel bejárjuk Magyarország legszebb, legeldugottabb, legvadregényesebb vízfelületeit egy 16 hétvégés túra sorozat keretében.
Minden Bakancslistás túra évente egyszer kerül megrendezésre!
További bakancslistás túrákért kattints IDE!
Tát
Kis-Duna Gát
Magyarország
Őszi 3 Folyó Felfedező Túra | 3 Folyó - 3 Maraton - 2 Nap
Idén is megrendezésre kerül 3 folyó vízitúránk, ami most a változatosság kedvéért 2 napos lesz és a Berettyó - Sebes Körös - Hármas Körös helyett a Hernád - Sajó - Tisza útvonalat fogjuk bejárni, mely még számunkra is ismeretlen terep, így izgalmas meglepetéseket tartogat.
Ráadásul ha ezt végig csinálod, az első nap egy, a második nap további kettő vízi maraton távot tudhatsz magad mögött...
Első nap: Hernád Bőcsi Duzzasztó alól indulunk a Sajóba befolyásig, Majd a Sajón Girincsig megyünk le 25 kilométert megtéve összesen.
Bőcs
GPS Koordináta: 48.046529, 20.974022 Térkép link: https://goo.gl/maps/1kAfm4rnZddeL1KS9
Magyarország
Őszi Ipoly Csodáinak Felfedezése Szarvasbőgéssel Kísérve Kajakkal vagy Kenuval
Az Ipoly hazánk északi határfolyója, mely elválaszt minket Szlovákiától és része a Duna-ipoly nemzeti parknak, mely számtalan védett állat és növényfaj otthonául szolgál.
Iolytölgyes
GPS kookrdináták: 47°55'52.3"N 18°46'16.6"E Térkép link: https://goo.gl/maps/6MhpDYtvJPafTbTM8
Magyarország
Nagymaros - Göd lecsurgós kajakos, és kenus élménytúra :)
Ezen a túrán Nagymaros és Göd(Felsőgöd) között feltérképezzük, és beevezzük az összes fellelhető és evezhető az év folyamán nem sokszor élvezhető eldugott kis holtágat. Mivel a sodrással haladunk ezért nem kell nehéz túrára számítanod, viszont a túlpartra átevezésre igen, hiszen hol a budai, hol a pesti oldalon evezünk és csorgunk lefelé.
Többször kiszállunk pihenni is, hogy kipihenten induljunk tovább a túra során a következő felfedezendő kivételesen szép érintetlen szigetecske, vagy holtág felé, melyek természeti kincsekben igen gazdagak.
Nagymaros
Váci út 53. Duna-parton
Magyarország
Nagymaros - Göd mindent bele élményevezős, lecsurgós túra :)
Ezen a túrán Nagymaros és Göd(Felsőgöd) között feltérképezzük, és beevezzük az összes fellelhető és evezhető az év folyamán nem sokszor élvezhető eldugott kis holtágat. Mivel a sodrással haladunk ezért nem kell nehéz túrára számítanod, viszont a túlpartra átevezésre igen, hiszen hol a budai, hol a pesti oldalon evezünk és csorgunk lefelé.
Többször kiszállunk pihenni is, hogy kipihenten induljunk tovább a túra során a következő felfedezendő kivételesen szép érintetlen szigetecske, vagy holtág felé, melyek természeti kincsekben igen gazdagak.
Nagymaros
Váci út 53. Duna-parton
Magyarország
Évnyitó lecsurgós Dunakanyar túra
Ez az a túra, amin egyszer mindenkinek részt kell venni! A Dunakanyar nem véletlenül oly sokat emlegetett rész, mert itt található az ország talán legszebb vízparti panorámája, emellett viszont végig lakatlan szigetekkel és vadregényes holtágakkal tarkított terepen visz végig az útvonal, így sok nagyon változatos látványvilágban lesz részünk.
Kezdő kajakosok is bátran jöhetnek ha érzik magukban a kitartást egy húzós túrához, de aki még sosem evezett. annak nem most kell elkezdenie, mivel a víz jelenleg még hideg. Aki már bármilyen kajakban stabilan evezett, annak itt sem lesz gondja az extra stabil óceáni kajakokban :)
Étkezés:
Nagymaros
Váci út 53 melletti sólyapálya (csónak lehordó)
Magyarország
Szezonzáró, őszbúcsúztató lecsurgós túra
A rendkívül alacsony vízállás miatt a Duna ilyenkor is egy másik arcát mutatja, mint amit nyáron megismerhetünk. Hatalmas lapos partszakaszok vannak mindkét oldalt, illetve a vízből kiemelkedő homok és kavicszátonyok gazdagítják most a szigetek számát és teszik különlegessé a Duna-parti látképet.
Ezen a túrán Szobtól egészen Gödig végigjárhatod velünk és megismerheted a zátonyszigetekkel dúsított Nagy Duna alacsony vízállásos arcát is. Most kb bárhol ki tudunk szállni, viszont a holtágakba nem lehet bemenni szinte sehol.
Szob
Szobi rév lehajtó
Magyarország
Őszi Három Folyó vizitúra
Ez az ideális kezdő túra... kezdhetném így is ennek a posztnak a leírását,de ez most nem az a túra! :D
Szóval ezen a túrán 3 folyón is fogunk evezni és összesen nagyjából 33km hosszú távot járunk be, mindössze 7 óra alatt. Nem sétagalopp, viszont csodás helyeken fogunk járni és azt sem sok ember mondhatja el magáról, hogy egy nap alatt 3 folyón is evezett, tehát aki velünk tart, az ismét egy életre szóló élmény részese lehet.
Berettyó part
A jelentkezőket értesítjük pénteken a tervezett beszálló pontról.
Magyarország
Kutyás kajak és kenu túra a Dunakanyarban
Egész évben csak magunknak szerveztünk programokat elsősorban, így most ez a program szóljon kis kedvenceinkről és vigyük el őket egy felejthetetlen egynapos programra.
Eddig is előfordult 1-2-3 kutya a túrákon és jellemzően nagyon jól érezték magukat, erre a túrára azt szeretnénk összehozni, hogy ne 2-3 kutya legyen, hanem minden hajóban legalább 1 kutyus is helyet kapjon...
Nagymaros
Váci út 53 melletti sólyapálya (csónak lehordó)
Magyarország
Lecsurgós, naplementébe érkező élménytúra Nagymaros és Göd között
Gyere el erre a programra, ha szeretnéd megnézni a dunakanyar legszebb vízparti helyeit kenuból, vagy kajakból nézve, és lecsurogni Nagymarosról Gödre egy napos túránkon!
Út közben több olyan mellék, és holtágat fedezünk fel, és különböző szigetek körül evezgetünk, amik élővilága nem mindennapi. Előfordulhat, hogy kacsát, gémet, kócsagot, vagy hódot is megfigyelhetünk eredeti élőhelyén ezen a programon.
Az utat több pihenővel is megszakítjuk, hogy együnk, igyunk, pihenjünk. Az ebédet Verőcén töltjük 13:00 körül, ahol büfék, cukrászda, és étterem is megtalálható, de előtte-utána nem árt, ha készülsz hideg élelemmel és bőséges vízzel a túrára.
Nagymaros
Váci út 53. Duna-parton
Magyarország
Naplementés evezős túra Táton :)
Használ ki a nyár végi kellemes időjárást és evezd körbe a Táti szigeteket kajakkal vagy kenuval dunai naplementébe hajlóan!
Tát különleges, védett élővilága mindig lenyűgöző látványt nyújt, de út közben megcsodálhatod távolból az esztergomi bazilikát és megkerülheted egy régi szénrakodó épület monumentális maradványait is.
A túrára biztosítjuk a szakszerű túravezetést, kötelező felszerelést, mentőmellényt, evezőt, stabil és tárolórekeszekkel ellátott kajakokat, kenukat.
Hozz magaddal: napolaj, papucs, vagy vízicipő, kalap, vagy sapka, törölköző, víz, hideg élelem.
Tát
Kis Duna Gát
Magyarország
Táti szigetek körbeevezése 6 órában vasárnap délután
Dobd fel a vasárnap délutánt egy könnyed, de felejthetetlen vízi programmal Táton, ahol egy elhagyatott szénrakodó "csontvázán" keresztül megtekintheted az Eszergomi bazilikát, és körbeevezheted a Táti szigetet 6 órában!
A Táti szigetek gyönyörű vadregényes partja ritka állatfajokban gazdag, amit körbeevezhetsz a nagy Dunán lecsurogva, majd a holt, vagy a mellék Duna ágakban álló vízen lapátolhatsz visszafelé a kiinduló pontra, ami a Kis Duna Gát.
Erre a túrára készülj hideg élelemmel, papuccsal/úszócipővel, törölközővel, vízzel, napolajjal, fürdőruhával.
Mi biztosítjuk: a hajókat, evezőket, mentőmellényeket és a túravezetést.
Tát
Kis Duna Gát
Magyarország
Táti szigetek körbejárása dunai strandolással
Tát egy csodás érintetlen mikroszféra, melyet most lehetőséged nyílik egy egész napon át bejárni és minden csodáját nyugodtan kényelmes tempóban megtekinteni. Nem kell profi kajakos vagy kenusnak lenned hogy részt vehess, mivel itt se sodrás, se hullámok, csak a tükörsima víz és az érintetlen természet, ráadásul túravezetőink segítenek a választott evezős hajó használatának elsajátításában.
Tát
Kis-Duna Gát
Magyarország
Neszmélyi szigetek bejárása 6 órában
Ez egy kicsit nagyobb lélegzetvételű túra, de a Neszmélyi-szigetekhez még ez sem biztosít teljes bejárást, csupán egy nagyobb részét nézhetjük meg mint 3 óra alatt.
Kezdőknek szintén ideális, ha rendelkeznek némi erőnléttel, mivel 6 óra alatt kényelmesen haladva is el fog fáradni mindenki kellemesen :) Ha még soha nem eveztél, akkor sem kell aggódni, a terep könnyű, túravezetőink segítenek elsajátítani a választott eszköz használatát.
A túra folyamán több helyen is megállunk, kiszállunk kicsit pihenni, csobbanni egyet akár, viszont vendéglátó egységek a túra során most nem esnek útba.
Neszmély
Hajóskanzen
Magyarország
Neszmélyi-szigetek rövid felfedezése vízitúrával
Egy csodálatos túra a Neszmélyi-szigetvilágba, ahol a Duna egy szinte érintetlen szakaszát fedezzük fel.
Az sem baj, ha sosem ültél még kajakban, kenuban, vagy épp a sup deszkát szeretnéd most kipróbálni, a túra során túravezetőink segítenek elsajátítani a választott eszköz használatát.
Neszmély
Hajóskanzen
Magyarország