Kajak horgásztúra
Szeretnél egy különleges horgászélményt magadnak?! Gyere és pecázz velünk a Dunán egy horgászkajakban (vagy akár sima tengeriben ami fel van szerelve horgászkajaknak) esetleg egy kenuban ülve ha azt jobban szereted és csorogjunk végig a Dunakanyaron...
Használd ki a hajók mozgékonyságát és horgássz bárhonnan, amit csak kinézel, mivel a víz felől a vízpart bármelyik pontja megközelíthető, így olyan helyekről is pecázhatsz, amiket eddig csak vágyakozva néztél, mivel gyalogosan nem voltak megközelíthetőek.
Lecsurgós Pecatúra!
Mit is jelent ez pontosan? Felfele evezni nem szükséges, csupán vízre szállunk Verőce alatt és szép kényelmesen lecsurgunk egészen Gödig és végig dobáljuk a legjobb részeket, amit csak találunk a Duna ezen szakaszán. Útközben számtalan sarkantyú és kövezett partoldal, limány, lapos homokos vagy épp gyorsan mélyülő kavicsos part is remek lehetőségeket biztosít számunkra Ráadásul Vácnál bemehetünk a Buki- és a Kompkötő sziget mögötti hatalmas szinte álló vizű mellékágba, ami egy külön paradicsom kis zúgóval, bedőlt fákkal, hínár mezőkkel.
Végig kajakba kell ülni?
Természetesen nem, több ponton is lesznek kiszállási lehetőségek, ahol kinyújtóztathatjuk magunkat kicsit, de az idő nagy részében valószínűleg igen, viszont kényelmes emelt, alu keretes ülések lesznek bennük, így majdnem olyan mint a parton ülni, 5-6 óra fel sem tűnik általában.
Mit lehet fogni?
Kősüllő, fogas, harcsa, balin, domolykó, csuka, de bármely Dunában élő hal előfordulhat. Gyakori a változatos fogás!
Sosem kajakoztam / Kenuztam, így is jöhetek?
Mivel itt a kajakozást / kenuzást gyakorta együtt kell csinálni a horgászattal, így előtte azt javasoljuk vegyél részt egy oktatásunkon, ahol elsajátíthatod az alapokat. Oktatásainkat itt találod: Kajak / Kenu oktatás
Mennyire stabilak a hajók?
Mind a ráülős, mind pedig a beülős kajakok stabilitása kimagasló, így a beborulás esélye elhanyagolható, szélességük 65-70 cm közötti, a kenuk vadvízi kenuk, amikkel zordabb vizeken is lehet haladni.
Catch & Release
Támogatjuk a fogd meg és engedd szabadon elvet, pláne a kapitális példányoknál, de természetesen azt sem fogjuk zokon venni, ha hazaviszed amit esetleg meg szeretnél enni, mi is szeretjük a finom Dunai halat.
Milyen felszerelést biztosítunk mi?
- Profi, minőségi ráülős és beülős horgászkajakot, illetve kenut többféle méretben és kialakításban
- Kajak evezőt
- Beülős kajakokhoz hullámkötényt (ráülősökön vízálló nadrág és cipő javasolt)
- Beülős kajakba hőtükrös polyfoam, a ráülőshöz hőtükrös párna a felfázás / fázás ellen
- Szakszerű horgásztúra vezetést
- Tanácsadást a jelentkezőknek, a csali választáshoz
- Továbbá biztosítjuk a kajakok és minden szükséges felszerelés helyszínre szállítását, illetve a sofőrök visszaszállítását az autójukhoz.
Saját kajakkal is részt lehet venni a túrán?
Természetesen, ilyen esetben a részvételi díj a túra árának 50%-a, viszont a kajak szállításában nem biztos hogy tudunk segíteni, attól függ, marad-e hely a kocsin.
Mit kell hoznod?
- Kedvenc horgászbotok (lehetőleg a rövidebbek)
- Kedvenc orsók
- Pergető vagy vertikál horgászfelszerelés, mind használható lesz, leginkább ízlés kérdése, ki melyiket szeretné használni.
- Érvényes horgász engedély és napijegy arra a napra: Duna Fővárosi szakasza (1708-1630 fkm) FŐHESZ vízterületre
- Enni és Inni valót, lehetőleg bárhol könnyen elfogyaszthatót, de igény esetén ki is szállhatunk egy kellemes kavicsos parton ebédelni... :)
- Réteges öltözet (alulra esetleg neoprén ruha, ha van, de nem feltétel)
Túravezetés:
A túrát gyakorlott, síkvízi túravezető kíséri, aki természetesen pecázik is veletek és mindenben segít (nagyobb halak merítése, ami csak kérdés vagy megoldandó probléma lehet. Továbbá fel van szerelve a szükséges mentőfelszerelésekkel.
Gyere és használd ki a kellemes őszi időjárást egy kikapcsolós egész napos horgászatra az elkápráztató szépségű Dunakanyarban és fogj igazi vad körülmények között élő Dunai ragadozóhalakat!
Dunai Kajakos / Kenus Pergetős Horgásztúra
Szeretnél egy különleges horgászélményt magadnak?! Gyere és pecázz velünk a Dunán egy horgászkajakban (vagy akár sima tengeriben) esetleg egy kenuban ülve a Dunakanyar kapujában...
Használd ki a hajó mozgékonyságát és horgássz bárhonnan, amit csak kinézel, mivel a víz felől a vízpart bármelyik pontja megközelíthető, így olyan helyekről is pecázhatsz, amiket eddig csak vágyakozva néztél, mivel gyalogosan nem voltak megközelíthetőek.
Göd
Jósika utca 16 Duna-parti Csónakház (Bocskai utca végénél balra a gáttal szemben)
Magyarország

Hortobágy - Berettyó kajakos / kenus pergető horgásztúra
Gyere és fedezd fel velünk a Hortobágy - Berettyó vadregényes vizét egy csodás egész napos pergetős peca folyamán, ahol olyan helyeket is meghorgászhatsz, amiket eddig csak a partról vágyakozva néztél... Ez egy egész napos (vagy kettő, ha a másik napra is jelentkezel) program, ami nyugodt (szinte álló) vízen kerül megrendezésre, mely során sodrás iránynak lefelé indulunk és meghorgászunk egy jó hosszú szakaszt, majd vissza evezünk a kiindulási pontra.
Mezőtúr
Sétahajó kikötő Hortobágy - Berettyó Térkép link: https://goo.gl/maps/fq6i9wE6S1i7wHJJ9
Magyarország
Hármas-Körös pergető túra kajakkal és kenuval
Gyere és fedezd fel velünk a Hármas-Körös vadregényes vizeit egy csodás egész napos pergetős peca folyamán, ahol olyan helyeket is meghorgászhatsz, amiket eddig csak a partról vágyakozva néztél... Ez egy egész napos (vagy kettő, ha a másik napra is jelentkezel) program, ami nyugodt (szinte álló) vízen kerül megrendezésre, mely során sodrás iránynak lefelé indulunk a körösön és meghorgászunk egy jó hosszú szakaszt, majd vissza evezünk a kiindulási pontra.
Gyomaendrőd
Közúti híd GPS: 46.944824, 20.844589 Térkép link: https://goo.gl/maps/6yCD6JyUM3ifhLQo6
Magyarország
Horgássz kajakból a Mosoni - Dunán
Gyere és fedezd fel velünk a Mosoni - Duna vadregényes vizeit egy csodás egész napos pergetős peca folyamán, ahol olyan helyeket is meghorgászhatsz, amiket eddig csak a partról vágyakozva néztél... Ez egy egész napos (vagy kettő, ha a másik napra is jelentkezel) program, ami nyugodt (szinte álló) vízen kerül megrendezésre, mely során sodrás iránynak lefelé indulunk a és meghorgászunk egy jó hosszú szakaszt.
Mecsér
GPS: 47.798573, 17.480270 Térkép link:https://goo.gl/maps/7TTZswXAVCKGBuoQ7
Magyarország
Horgássz kajakból a Rábán
Gyere és fedezd fel velünk a Rába vadregényes vizeit egy csodás egész napos pergetős peca folyamán, ahol olyan helyeket is meghorgászhatsz, amiket eddig csak a partról vágyakozva néztél... Ez egy egész napos (vagy kettő, ha a másik napra is jelentkezel) program, ami nyugodt (szinte álló) vízen kerül megrendezésre, mely során sodrás iránynak lefelé indulunk a és meghorgászunk egy jó hosszú szakaszt.
Mérges :)
GPS: 47.597906, 17.449367 Térkép link: https://goo.gl/maps/gW6pzJzNikBFoooJ8
Magyarország
Lecsurgós Kajakos / Kenus horgásztúra
Szeretnél egy különleges horgászélményt magadnak?! Gyere és pecázz velünk a Dunán egy horgászkajakban (vagy akár sima tengeriben ami fel van szerelve horgászkajaknak) esetleg egy kenuban ülve ha azt jobban szereted és csorogjunk végig a Dunakanyaron...
Használd ki a hajók mozgékonyságát és horgássz bárhonnan, amit csak kinézel, mivel a víz felől a vízpart bármelyik pontja megközelíthető, így olyan helyekről is pecázhatsz, amiket eddig csak vágyakozva néztél, mivel gyalogosan nem voltak megközelíthetőek.
Verőce
GPS koordináták: 47.820701, 19.039700 Térkép link: https://goo.gl/maps/df2WWFEJezrWWYt27
Magyarország
Lecsurgós Kajakos Horgásztúra Verőce és Göd Között
Szeretnél egy különleges horgászélményt magadnak?! Gyere és pecázz velünk a Dunán egy horgászkajakban (vagy akár sima tengeriben ami fel van szerelve horgászkajaknak) esetleg egy kenuban ülve ha azt jobban szereted és csorogjunk végig a Dunakanyaron...
Használd ki a hajók mozgékonyságát és horgássz bárhonnan, amit csak kinézel, mivel a víz felől a vízpart bármelyik pontja megközelíthető, így olyan helyekről is pecázhatsz, amiket eddig csak vágyakozva néztél, mivel gyalogosan nem voltak megközelíthetőek.
Verőce
GPS koordináták: 47.820701, 19.039700 Térkép link: https://goo.gl/maps/df2WWFEJezrWWYt27
Magyarország
Dunai Kajakos / Kenus Pergetős Horgásztúra
Szeretnél egy különleges horgászélményt magadnak?! Gyere és pecázz velünk a Dunán egy horgászkajakban (vagy akár sima tengeriben) esetleg egy kenuban ülve a Dunakanyar kapujában...
Használd ki a hajó mozgékonyságát és horgássz bárhonnan, amit csak kinézel, mivel a víz felől a vízpart bármelyik pontja megközelíthető, így olyan helyekről is pecázhatsz, amiket eddig csak vágyakozva néztél, mivel gyalogosan nem voltak megközelíthetőek.
Göd
Jósika utca 16 Duna-parti Csónakház (Bocskai utca végénél balra a gáttal szemben)
Magyarország
Dunai Kajakos / Kenus Pergetős Horgásztúra
Szeretnél egy különleges horgászélményt magadnak?! Gyere és pecázz velünk a Dunán egy horgászkajakban (vagy akár sima tengeriben) esetleg egy kenuban ülve a Dunakanyar kapujában...
Használd ki a hajó mozgékonyságát és horgássz bárhonnan, amit csak kinézel, mivel a víz felől a vízpart bármelyik pontja megközelíthető, így olyan helyekről is pecázhatsz, amiket eddig csak vágyakozva néztél, mivel gyalogosan nem voltak megközelíthetőek.
Göd
Jósika utca 16 Duna-parti Csónakház (Bocskai utca végénél balra a gáttal szemben)
Magyarország
Dunai Kajakos / Kenus Pergetős Horgásztúra
Szeretnél egy különleges horgászélményt magadnak?! Gyere és pecázz velünk a Dunán egy horgászkajakban (vagy akár sima tengeriben) esetleg egy kenuban ülve a Dunakanyar kapujában...
Használd ki a hajó mozgékonyságát és horgássz bárhonnan, amit csak kinézel, mivel a víz felől a vízpart bármelyik pontja megközelíthető, így olyan helyekről is pecázhatsz, amiket eddig csak vágyakozva néztél, mivel gyalogosan nem voltak megközelíthetőek.
Göd
Jósika utca 16 Duna-parti Csónakház (Bocskai utca végénél balra a gáttal szemben)
Magyarország
Dunai Kajakos / Kenus Pergetős Horgásztúra
Szeretnél egy különleges horgászélményt magadnak?! Gyere és pecázz velünk a Dunán egy horgászkajakban (vagy akár sima tengeriben) esetleg egy kenuban ülve a Dunakanyar kapujában...
Használd ki a hajó mozgékonyságát és horgássz bárhonnan, amit csak kinézel, mivel a víz felől a vízpart bármelyik pontja megközelíthető, így olyan helyekről is pecázhatsz, amiket eddig csak vágyakozva néztél, mivel gyalogosan nem voltak megközelíthetőek.
Göd
Jósika utca 16 Duna-parti Csónakház (Bocskai utca végénél balra a gáttal szemben)
Magyarország
Dunai Kajakos / Kenus Pergetős Horgásztúra
Szeretnél egy különleges horgászélményt magadnak?! Gyere és pecázz velünk a Dunán egy horgászkajakban (vagy akár sima tengeriben) esetleg egy kenuban ülve a Dunakanyar kapujában...
Használd ki a hajó mozgékonyságát és horgássz bárhonnan, amit csak kinézel, mivel a víz felől a vízpart bármelyik pontja megközelíthető, így olyan helyekről is pecázhatsz, amiket eddig csak vágyakozva néztél, mivel gyalogosan nem voltak megközelíthetőek.
Göd
Jósika utca 16 Duna-parti Csónakház (Bocskai utca végénél balra a gáttal szemben)
Magyarország
Pergesd Végig a Dunakanyart kajakból vagy kenuból
Szeretnél egy különleges horgászélményt magadnak?! Gyere és pecázz velünk a Dunán egy horgászkajakban (vagy akár sima tengeriben ami fel van szerelve horgászkajaknak) esetleg egy kenuban ülve és csorogjunk végig a Dunakanyaron...
Használd ki a hajók mozgékonyságát és horgássz bárhonnan, amit csak kinézel, mivel a víz felől a vízpart bármelyik pontja megközelíthető, így olyan helyekről is pecázhatsz, amiket eddig csak vágyakozva néztél, mivel gyalogosan nem voltak megközelíthetőek.
Nagymaros
Váci út 51 Térkép link: https://goo.gl/maps/Wx4DvJb6FfVL6ZFz5