Ártéri kajak és kenu túra a Gödi galériaerdőben naplementével kísérve.

Göd
Jósika utca 16 Duna-parti Csónakház (Bocskai utca végénél balra a gáttal szemben)
Magyarország

Gödi és Sződligeti ártéri evezgetés. Amikor a Sződrákosi patakon is hosszan felevezhettünk a híd túloldalán lévő...
Közzétette: Duna-parti csónakház - eveznijo.hu – 2021. szeptember 16., csütörtök
Túra eszközök
Túra helyszíne
Folyó neve
A hét vége felé úgy néz ki, meglesz a megfelelő vízállás egy kis ártéri evezéshez a Gödi galériaerdőkben, mivel vácnál 200 cm-t jósolnak erre az időpontra, ami nekünk már pont ideális hogy megcsodálhassuk az ártéri erdők csodavilágát. :)
A túra kiírásának pillanatában a vízállás ezt mutatja.

Az aktuális vízállás előrejelzést IDE KATTINTVA találjátok. Ha Vácnál 185 cm, akkor lehet bemenni az ártéri erdőbe, tehát a 200 körüli pont ideális az ártéri túrához. Reméljük Bősi erőműnél már gyűjtöttek elég vizet a nyárra és jut lassan ide is. :)
Aki szereti a vizet és a vízpartot, annak egy ártéri evezésen mindenképpen részt kell vennie.
A túra folyamán felfele indulunk a Duna sodrásával szemben, de kb 100 méter után már be is érünk az ártérre, ahol kb 1.5 órát bolyongunk, majd innen kiérve tovább haladunk felfelé nyugodt vízen, mivel 2 sarkantyú fogja fel a sodrást felettünk. Ezeket megkerüljük és beevezünk a Sződ-Rákosi patakba is, ami ilyenkor felduzzad a Duna vizétől és egy varázslatos világba kalauzol bennünket. Innen kiérve csodás naplemente kíséretében csurgunk vissza a sodrással segítve a Gödi kiindulópontunkra.
Kezdők is jöhetnek kajakkal és kenuval is?
Természetesen, mivel ez egy rendkívül könnyű útvonal és a Felsőgödi meder adottságok miatt enyhe sodrásban evezünk csak. Ráadásul a túra folyamán a túravezetők folyamatosan segítenek a választott evezős alkalmatosság használatának elsajátításában. Aki még sosem evezett annak előbb valamelyik oktatási programunkat ajánljuk. ide kattintva megtekinthetők: Oktatásaink
Mit kell hozni?
Időjáráshoz megfelelő öltözetet (esetleg egy vízálló kabát ha eleredne egy zápor), Vízi cipő / búvárcsizma, jól jön ha van, de száraz lábbal szállunk be és ki, így igazából felesleges. Jól jöhet egy kis inni, vagy nassolni való, a vízen hamar megéhezik az ember, pláne ha mozog. :)
Túravezetés és oktatás:
A túra előtt a túravezetők rövid oktatást tartanak a parton, illetve a túra folyamán folyamatosan segítenek a kajakok és a kenuk használatának elsajátításában, ha erre szükség és persze igény mutatkozik.
Milyen felszerelést biztosítunk?
Modern, polietilén törhetetlen műanyagból készített, extra stabil tengeri és óceáni túrakajakokat és kanadai túra kenukat, melyek (~95%) vízhatlan rekeszekkel is rendelkeznek. Továbbá biztosítunk evezőket, mentőmellényeket, vízhatlan zsákokat és a kötelező felszereléseket is.
Árvizes túráink alapszükséglete a magas vízállás, ami tavasszal gyakori, de sosem garantálható, alacsonyabb vízállás esetén egy környékbeli, túraútvonalat választanak a túravezetők amin a legszebb kilátás tárul a Dunakanyar Kapujára.